Európa divatját XIV. Lajos uralkodásától kezdődően a francia királyok, feleségeik vagy szeretőik irányították, és Párizs vezető szerepe évszázadokon keresztül - jószerével a mai napig - megmaradt. 

A kiállításról készült rövid ajánlót megtekintheti itt.

A kiállításról további rövid filmeket megnézheti, ha  ide kattint.

Föltehetjük a kérdést, hogy a nyugati divat hatott-e és milyen mértékben a magyar öltözködési szokásokra. Az emlékírók sorai  szerint  az új divat visszavonhatatlan károkat okozott ízlésben, szokásban, hagyományban és nem utolsó sorban nyelvünkben.  

Tárlatunkon műtárgyaink segítségével ennél árnyaltabb választ adhatunk: míg a legdivatosabb textíliákat még a tehetős polgárok is megvásárolták maguknak, az idegen új divat, a "náj módi" extrémitásai nem hódították meg a magyar hölgyeket és urakat, sőt, tradicionális öltözetük némely sajátosságát a század végéig megőrizték.

Lépjünk közelebb a tárgyakhoz - erre szolgál kiállításunk első terme - bontsuk részeire az öltözeteket. A terem "női oldalán" selyemcipellők, színes sálak, arany főkötők, gyöngyös párták, gyémántos övek, ragyogó ékszerek árulkodnak arról, hogyan, miképp óhajtották szebbé varázsolni magukat az asszonyok és leányok. Azt, hogy ebben az urak sem maradtak el a nőktől, a  "férfi oldal" aranyzsinóros csizmái,  ékköves cipőcsatjai, türkizes forgói, arany szelencéi  láttán bizton állíthatjuk. Nemesi voltukat ötvösmívű dísz-szablyák, hőstetteiket kitüntetéseik szimbolizálják. 

Második termünkben teljes díszben állnak a hölgyek és az urak. Láthatunk dolmányos, "frakkmentés" együtteseket Teleki Sámuel gubernátor ruhatárából, de francia frakkot bársonyból vagy atlaszselyemből is. A falakon sorakozó portrék nem csak arról tájékoztatnak bennünket miként vált teljessé egy-egy öltözet, de a portréfestés stílusa, kompozíciós sémái is megváltoztak: a reprezentatív álló alakos képmásokat egyre inkább a modell személyiségét tükröző portrék váltják föl.   

Elhagyva a "dísztermet" a 18. század főúri kastélyaiban kedvelt, de a köznemesi kúriákban és polgári otthonokban is megtalálható szalonba érkezünk. A Beniczky család kőrisből készült ülőgarnitúrája mellett megjelennek a korszak jellegzetes hangszerei, a líragitár és az állózongora.  A szalonbéli tevékenységre utalnak ezek, akárcsak a faragott tajtékpipák és a kézimunkák mutatós együttese.  

Egy rokokó bútorokkal berendezett öltözőszobácskában 18. század végi hirdetések adnak magyarázat arról, milyen módon készítették a sminkeléshez szükséges púdert, és hova tették a divatos hölgyek a szépségflastromot. 

Egy stilizált francia kertbe érkezve "elevenedik meg" a korszak gazdag, magyar nyelvű szerelmi lírája. Versekből, levelekből, naplórészletekből citált Csokonai, Verseghy, Amadé és mások sorai nyomán az elvágyódó, a reményteljes vagy reménytelen szerelem örömével és gyötrelmével találkozhatnak a látogatók, akiket útkeresésükben táblák irányítanak a remény útjára vagy a pikantéria szűk ösvényére.

Miközben vendégeink elhagyják a kiállítást, megpihenhetnek, hogy 18. század végi minta nyomán levelet írjanak kedvesüknek. Hölgyek és leányok megkísérelhetik beleszorítani magukat egy halcsontos vállfűző rekonstrukciójába és divatosan, az állig csavarva, nyakkendőt köthetnek maguknak az urak. 

A szépség óhajtása című időszaki kiállítás jegyárai